Utazás + 1. nap

Az éjszakai csomagolás eredménye egy 30.7 kg-os bőrönd lett, egy 11 kg-os kis bőrönd és egy 8.6 kg-os hátizsák. Másnap nagy nehézségek árán, fél 11-re sikerült bejutni az irodába. Az iroda felé azonban pozitív benyomásokat is sikerült begyűjtenünk a magyar férfiakról, akik kérés nélkül segítettek a bőrönd járműről le és fel cipelésében. A munkanap végén indultunk a repülőtérre. Természetesen 5 órakor leszakadt az ég, így esőben vonszoltuk el magunkat a Kálvin térre. A BKV-nak köszönhetően simán kijutottunk a reptérre, ahol szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a repülő fél 8 helyett fél 11-kor indul. Ennek örültünk is, mert így kevesebb órát kellett a Fiumicino repülőtéren tölteni. A Wizzair jóvoltából 2-szer 4 euróval gazdagodtunk a késés következtében. Természetesen kirúgtunk a hámból, és beruháztunk 3 db ásványvízbe, ami fel is emésztette az összes kuponunkat.

Amikor indulásra került sor, kitereltek minket a kifutóra, majd be egy hangárba, ahol várakoznunk kellett. Szörnyű volt az egész! Olyan volt, mintha deportálásra indulnánk! Sokáig várakoztunk, majd végre elindult a sor, és beszállhattunk. Közben megkérdeztem, akit lehetett, hogy mi volt a késés oka, de senki nem tudta megmondani. Felszállás közben azonban elmondták, hogy a késés oka az volt, hogy a gépet szerelni kellett, illetve a vihar miatt nem tudták megtankolni a gépet. Ettől nem lettem egy csöppet sem nyugodtabb! De szerencsére a repülőút sima volt, eltekintve attól, hogy az út elején volt egy-két kisebb turbulencia, amitől izzadt rendesen a tenyerem. A Fiumicino reptér óriási, de székekben nem bővelkedik. Találtunk szerencsére kettőt, amit birtokba vettünk, és elolvastuk a kb. 15 db bulvár újságot, amit valaki ott felejtett. Kb. egy óra alatt végeztünk velük, mert információban nem voltak túl gazdagok. Ezután jött a szenvedés része. Hol jobbra, hol balra dőlve aludtunk, vagyis próbáltunk. 7:30-kor végre elindulhattunk a transzfer buszhoz, ami jó olasz szokás szerint legalább egy negyedórát késet. A buszútból nem láttam semmit, mert a fáradtságtól elájulva töltöttem az egy órás utat. Ezután a Termini pályaudvaron várakoztunk kb. 3 órát, és végre felszállhattunk a vonatunkra. A vonatút némi nehézséggel indult, mert annyira szűk volt az ülőhelyek közötti folyosó, hogy csak egy ember fért el rajta. Ez közlekedési dugót okozott, mert mindenki próbálta megtalálni a helyét, és aki elől szállt fel, annak hátul volt a helye, és fordítva. A kocsi közepén nekem is mondták, hogy szálljak le inkább, mivel így kikerülhetem a blokádot, de én ellenálltam, mivel a 30.7 kg-os bőröndöt nem voltam hajlandó még egyszer le és felrakni. Így viszont jó félórába telt, mire a helyzet megoldódott, és le tudtunk ülni. A vonatút nagy részében nyitott szájjal, öntudatlanul aludtunk. Nem nyújthattam nagyon szép látványt. :)

várakozás a fiumicinói reptéren

Az út nagy részén lerobbant házakat láttunk, de ahogy közeledtünk Reggióhoz, feltűnt a tenger, ami csodálatos látványt nyújtott. A 7 órás vonatút akkor ért véget, amikor feltűnt Reggio di Calabria táblája. Kellemes meleg fogadott minket. A busszal, ami a szállásra vitt, azonban nem volt nagy szerencsénk, mert pont az orrunk előtt ment el, és így legalább 30 percet vártunk a következőre. Némi zötykölődés után leszálltunk, és egy kedves fiatalember, Pietro Pustorini várt minket. A lakás a 9. emeleten található, de csak azért, mert egy szinteltolásos ház, és a 9 emelet tulajdonképpen 5 emeletnek felel meg. A lakás valaha szebb időket ért meg. Ez látszik a fürdőszoba szép burkolatán, a konyhaszekrényen, de a falak és a parkett nincs túl jó állapotban. A lakás különben hatalmas, kb. 160 nm, és egyelőre egyedül vagyunk benne. Van egy konyhája, két fürdőszobája és 4 hálószobája. Két terasza, amiből az egyikre a szobákból lehet kimenni. Csúcs szuper! El is határoztuk, hogy ott fogunk másnap reggelizni. Azzal sajnos nem számoltunk, hogy másnap esni fog, hiszen itt lent délen, ez meg sem fordult a fejünkben.

A tenger!

Csodás teraszunk!