7. nap

Ciao tutti!

Néhány szó az iskoláról, ha már ott töltjük a napjaink nagy részét. Nekem ötféle órám van. Mindig Lingua órával kezdünk, amit Gisella, az igazgatónő tart. Hihetetlenül energikus nő, nagyon jó tanár! A Qui Italiából tanulunk, úgy látszik csak ezt a könyvet ismerik itt, mert már 2005-ben is ezt használtuk. Gisella 55 éves, és mindig kék nadrágot hord. (Azt már korábban megfigyeltem, hogy az olasz nők nagyon szeretik a kék-fehér összeállítást.) Szóval Gisella kékben nyomja, és nem is emlékszem, hogy láttam-e már másban, mint ebben a nadrágban. (Mindenképpen szólok, ha mást is felvesz.) Különben korához képest csinos, jól tartja magát. Tehát a Lingua óra olyan, mint minden nyelviskolában az óra, olvasunk, beszélgetünk, nyelvtanozunk.

Franceska nyelvtant tanít. 30 éves, és az év többi részében Leccában él, ami Észak-Olaszországban egy kisváros, Milánóhoz közel. Leccában spanyolt tanít egy iskolában, de júniustól szeptemberig Calabriában van, mert innen származik, és hiányozna neki a tenger, a meleg és a bergamott :) Gyönyörű hosszú fekete haja van, ami természetesen göndör, és rengeteg van neki belőle. Általában az olaszoknak rengeteg és nagyon szép hajuk van.

Paoloval az audiovisivi órákon találkozunk. Csilla őt Mr Beannek hívja, én még nem találtam meg a becenevét. (Csilla végül maradt a csoportjában, nem jött át az enyémbe. Két közös tanárunk van, Francesca és Paolo.) Paoloval filmeket nézünk. Eddig a Scialla! című filmet néztük meg. Ha nem tévedek, akkor a film címe azt jelenti, hogy hagyjál. Egy fiúról szól, aki tinédszer, nem ismeri az apját, és az anyja egyedül neveli. A srác nagyon rosszul tanul, ezért az anyja egy magántanárhoz járatja, akiről persze kiderül, hogy ő a srác apja, de erre csak később derül fény. A nőnek az az ötlete támad, hogy a fiát egy időre a férfira bízza. Azt találja ki, hogy váratlanul el kell utaznia hosszabb időre, és a férfi vigyázzon a srácra. A férfi eleinte nem érti, hogy neki ezt miért kéne elvállalnia, amikor is a nő bevallja, hogy ők régről ismerik egymást, és tulajdonképpen ő az apja a fiának. A fiú erről persze mit sem tud. A férfi csak akkor vallja be neki az igazságot, amikor nagy zűrbe keveredik, és nem érti az aggódást a férfi részéről. A film vége happy end, a férfi és a fiú egymásra talál. A film különben a velencei filmfesztiválon 2011-ben díjat kapott.

Paoloval különben csütörtök délutánonként mozizunk, az olasz filmművészetről tart előadást. Múlt csütörtökön a Gli uomini che mascalzoni című filmet néztük meg. Mascalzone = pappagallo = latin lover. Szóval nem nehéz elképzelni, hogy miről szólt a film. Természetesen egy szerelmi történet, néhány buktatóval.

Paolo nagyon jófej, a nevek szerelmesei! Ő mindenkinek a nevét eredeti kiejtéssel igyekszik kiejteni, illetve nagyon érdekli, hogy a különböző nevek milyen nemzetiségekre jellemzőek. Az is érdekli, hogy ki honnan jött, milyen ott az élet.

Ma Paolo is említette Fabrizio De André nevét ( La Canzone di Marinella), aki ezek szerint nagyon híres. Sajnos már meghalt, de a felesége még él, aki jóval fiatalabb nála. Paolo nem tudhatta, hogy a magyarok között milyen derültséget fog okozni a feleség nevének említése, akit úgy hívnak, hogy Dora Ghezzi. Én nem vállalkoztam a név jelentésének elmagyarázására, de helyettem megtette Johanna, aki minden szégyenérzet nélkül ismertette a szó jelentését. :)

Aztán van még conversatione óra, ahol a beszélgetés lenne a lényeg, de az olasz tanárok nagyon szeretnek olvastatni. Különben nagyon helyes lány a tanárunk, de az ő magyarázatait értem a legkevésbé, és szerintem ezzel a többiek is így vannak.

És az utolsó a scrittura óra, amiből még csak egy óránk volt. Nekem tetszett, de a többieknek nem annyira, de ez végül is az ő bajuk. :)

A csoportban különben elég sokan vagyunk, 18-an. Főleg magyarok, 18-20 évesek, sok orosz, ők is fiatalok. Az orosz lányoknak csupa különleges nevük van: Anasztázia, Eugénia és Karína: ez azért is érdekes, mert olaszul a carina azt jelenti, hogy kedves. Van egy szerb lány, Sylva, ő a legfiatalabb, 16 éves. Van még egy spanyol lány és egy angol srác, James. Fiúk alig vannak, mindössze egy magyar srác, Marcell, és James, aki kb. 30 éves lehet, és már 1,5 éve van Olaszországban. Calabria előtt Rómában élt egy évig, itt pedig kb. fél éve. Messinába jár az egyetemre, és mellette angolt tanít.

A mai nap története még, hogy sikerült elhagynunk egymást a Csillával. Délután a teraszon napoztunk, aztán elhatároztuk, hogy lemegyünk a partra, és felderítjük még az ismeretlen részeket. (A tenger még tök hideg, remélem, hogy azért hamarosan fogok tudni benne fürdeni.) Nagyon kellemes idő volt 7 óra felé. 25 fok, kellemes szellő, szóval minden tökéletesnek látszott. Elhatároztuk, hogy nem viszünk se pénztárcát, se mobiltelefont, mert nem akartunk bűnbe esni, és mindenfélét vásárolni. A fülbevalóst azért útba ejtettük, és ellenőriztük, hogy megvannak-e még az áhított dolgok. Persze közben rájöttünk, hogy lehet, hogy nem is azt szeretnénk megvenni, amit korábban kinéztünk, de ez nem gond, mert találtunk helyettük újabbakat.

Reggio di Calabria

Szóval lejutottunk a parthoz közel, amikor is a Csilla leállt fényképezni, én meg azt gondoltam,hogy lesétálok a partra, és egy padon üldögélve megvárom. Azt hittem, hogy Csilla látta, hogy merre mentem. Üldögéltem a padon, minden tökéletesnek tűnt. Szemben Szicília, a tenger, kellemes szél, a távolban zenéltek valahol, de mégis minden olyan békés volt. Egy idő után azonban feltűnt, hogy Csilla csak nem akar megérkezni. A keresésére indultam, de persze sehol nem találtam. Summa summárum. Ott álltam telefon, kulcs ( egy lakáskulcsot vittünk, és az is a Csillánál volt.) és minden nélkül. Persze vertem a fejemet a falba, hogy hogy lehet telefon és kulcs nélkül elindulni. Szerencsére a történet jól végződött, mert a ház előtt összefutottunk. A nagy ijedtségre felbontottuk a szicíliai rozét, és ittunk a találkozásra!