|
Tropea |
Tropea.
7.40-kor kelés, futás, hogy elérjük a 8:20-as vonatot. 10 órakor már meg is
érkeztünk. A város aranyos, de amiről igazán híres, az a tengerpartja. A város
magasan helyezkedik el, míg a tengerparthoz több lépcsőn jutunk le. Föntről a
tengerre lenyűgöző a kilátás! Olyan, mintha az emberek egy hatalmas, gyönyörű
akváriumban fürödnének. A víz kristálytiszta, és lelátni a fenekére.
|
tengerpart (spiaggia) |
Tropea
emellet híres még a hagymájáról (cipolla), ami tulajdonképpen úgy néz ki, mint
a mi lilahagymánk (az is lehet, hogy tőlünk hozzák :)), illetve a tartufo
édességéről is, amiről Csilla először azt hitte, hogy szarvasgomás fagyi. Nekem
ez kicsit bizarul hangzott, de ha ez a helyi specialitás, akkor ezt kell
megkóstolni. Amikor végül megláttuk az édességet, akkor Csilla megvilágosodott,
és rájött, hogy a tartufo azt is jelenti, hogy trüffel, és inkább ez lesz a
megoldás. (Én nem gondolkoztam, mindkét megoldást elhittem. :)) Természetesen
mindkét nevezetes árut, vagyis a hagymát és az édességet is szörnyen drágán
adják. A hagymának kilója 1,5 euró, azaz 450 forint, az édesség, ami
tulajdonképpen nem más, mint fagyi, 5 euró, 1500 forint. (Kész rablás!) Persze
a tartufoból is létezik több fajta. A hagyományos tartufoban, ami gömb alakú,
legbelül csokikrém van, majd vanília fagyi és csoki fagyi követi, és vègül kakaóba van forgatva. Létezik belőle limoncellos, epres, őszibarackos változat is,
illetve olyan is, ami mandula vagy mogyoró darabokkal van megszórva. Mi kétfélét
próbáltunk ki, a hagyományosat, és egy olyat is, ami csokiba és mindenféle magokba
van forgatva.
|
Classico |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése