Vasárnap!
Vasárnap! Vasárnap! A mai nap az alvásról szólt. 8 körül ébredtem, Csilla ekkor
már fent volt. Én némi bűntudattal visszafeküdtem, és fel se ébredtem fél
12-ig. A lakásban csönd volt, ezért reméltem, hogy Csilla is visszaaludt.
Pontosan! Ő egy kicsit tovább húzta, 2 felé kelt fel. :)
És ha már
előző nap Szicíliában jártunk, jöjjön néhány érdekesség a szigetről.
A
Nemzetközi Olívaolaj Tanács a szicíliai Menfiben előállított Ravidá olívaolajat
európa egyik legízletesebb olívaolajának ismerte el. Az olajbogyókat október
vége és január között szüretelik, és az időzítésnek döntő jelentősége van. Ha
túl korán szedik le a bogyókat, alacsony lesz a savtartalma (ami jó), de
a terméshozam is alacsony lesz, ráadásul az íze is keserű. Ha túl későn szedik
le, a magas terméshozammal együtt jár a savasság, amitől avasodik az olaj.
A
hagyományos szüretelési mód szerint a fákat hálókkal veszik körül, és bottal
ütögetik az ágakat. Ezt követően megmossák az olajbogyókat, és legjobb esetben
mindössze egy napig tárolják. Utána a bogyókat összezúzzák vagy összevágják. Az
így keletkezett pépet aztán sajtolják, hogy kinyerjék belőle az olajat. Több
olaj nyerhető a pépből, ha felmelegítik, ha többször sajtolják, vagy
vegyszereket adnak hozzá, ám mindezek negatívan hatnak az olaj ízére. A
legfinomabb olajok tehát az első természetes sajtolással készült, hidegen
préselt olajok. Az Európai Unió szabályai szerint csak 27 °C alatt kinyert
olajokat lehet "hidegen préselt" címkével ellátni.
Maffia.
Kevesen tudják, hogy Olaszország egyszer közel állt a rendszer felszámolásához.
Mussolini idejében a legendás rendőrparancsnok, Cesare Mori brutális és teljes
mértékben törvénytelen intézkedéseket alkalmazott a maffia ellen, és ha nem
jött volna a II. világháború, teljesen összezúzta volna a szervezetet. Azonban
az amerikaiak meghiúsította ezt a vállakozást. Szicília 1943-as megszállásának
előkészítésekor a szövetségesek csak a maffia hírszerzésére és logisztikai
támogatására támaszkodhattak. Miután a szövetségek elfoglalták a szigetet,
tovább erősödött a maffia hatalma, hiszen az amerikaiak gyakran a befolyásosabb
maffiatagokat helyezték az új szövetséges katonai kormányzat tisztségeibe. A 66
szicíliai városból 62-t az alvilági kapcsolatokkal rendelkező személyekre
bízták.
szicíliai édesség marcipánból |
És végül
pár szó a kardhalról (pesce spada), amit itt, Calabria partjainál halásznak
elsősorban. A kardhalról azt kell tudni, hogy ő is egy életre választ magának
párt, és ha a párja elpusztul, vagy uram bocsá' kihalásszák, már örökre egyedül
marad. Hát nem édes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése